8. hét

Az embrió külleme sokat változott, ilyenkorra már jól felismerhető emberi lény. A teste elvesztette a meghajlott jellegét, kiegyenesedett és a végtagjai arányosabbá váltak. A magzat bőre továbbra is áttetsző, hiszen felszíne alatt még nincs zsírréteg, alatta látszanak a vérerek.

Mi történik a magzattal a 8. héten?

A terhesség nyolcadik hetében az embrió már 20 mm hosszú, kb. egy eperszem nagyságú. Minden belső szerve kifejlődik. A szív fejlődése véget ér és mind a négy ürege ver, percenként akár 150 szívdobbanásnyit, ami kétszer olyan gyors, mint az anyáé.

A magzat csontjai elkezdenek keményedni és megnyúlni, ennek hatására létrejönnek a jól megkülönböztethető izületek, pl. csukló, váll, könyök. Az ultrahangon már sok minden látható, ha a végtagokat vizsgálják: kirajzolódik a könyök, megkezdődik az ujjak, a lábak fejlődése, sőt már a lábujjak kezdeménye is látható. Az arc és a nyak egyre inkább felismerhetővé válik. A szem, az orr (orrhegy, orrlyukak) és a száj tisztán kivehetőek. Nyelve is van már kisbabánknak, és a belső füle, az egyensúlyozás és a hallás szerve elkezd kialakulni.

Elkezd kialakulni a hormontermelésért és növekedésért felelős agyalapi mirigy. A vesék mostantól kezdenek el vizeletet termelni.

Mozgását eddig rángásokkal tudjuk jellemezni, de egyre inkább finomodik, spontán mozgásokra, apróbb rúgásokra válik képessé. Ezek a mozgások persze ebben az időben még nem agyból, hanem a gerincvelő ingerületéből indulnak ki. Érdekességként: a gyermeknek már a terhesség eme korai szakaszában kialakulnak az első reflexei.

Az elkövetkező négy hét alatt a fejlődés majdnem teljesen befejeződik, az összesebb fontos szerv és szervrendszer működni kezd. Kialakulnak a fő jellegzetességei, így az elkövetkező hónapokban a gyors növekedés kerül előtérbe.

HASZNOS TIPPEK KISMAMÁKNAK

  1. Esztétikai szempontból nem biztos, hogy ez a korszak a nőiességed legelőnyösebb időszaka. Még nem látszódik, hogy kisbabát vársz, de tested már elkezdett változni, derekad, csípőd szélesedik, testsúlyod gyarapodik, olyan, mintha életmódodból adódóan kicsi felszaladtak volna a kilók. Ne ess kétségbe és semmi esetre se kezdj drasztikus fogyókúrába! Légy türelmes magadhoz, hiszen néhány hét múlva már látszóid fog a pocakod és akkor indulhat a kismamadivat!
  2. Lehet, hogy eddigi ruháid kényelmi szempontból is zavarhatnak. A kismamaruhák között is van olyan szabás, ami a terhesség korai időszakára lett kialakítva. Nézz szét a ruhaboltokban, és vásárolj olyan ruhaneműket, amik nem szorítják el a pocakod.
  3. Ha sokat utazol autóban, fontold meg az autós ülésre illeszkedő, magzatvédő övelvezető vásárlását. Javasoljuk már korai terhességi korban is, mivel ilyenkor a méhedben fejlődő magzat pont az biztonsági öv alsó száránál helyezkedik el, és egy durva rántás esetén a biztonsági öv védő funkciója veszélyeztetheti a magzatod. Az övelvezetőnek természetesen a terhességed végéig jó hasznát fogod venni!

Nem vagy bejelentkezve

A szolgáltatás használatához jelentkezzen be.