A magzat helyzete a terhesség első hat hónapjában állandóan változik az elegendő helynek és sok magzatvíznek köszönhetően, de az utolsó trimeszterben a magzat helyzete állandósul.
A terhesség 36. hetéig a legtöbb baba fejjel lefelé fordul a születési testhelyzethez. Csupán a magzatok mintegy 4 %-a vesz fel a szülés időpontjához közel másfajta testhelyzetet. Milyen más pozíciókat vehet fel az anyaméhben a magzat, és mit jelent ez az anya számára?
A helyzetet a magzat hossztengelyéhez (vagyis a fejtől a medencéig) és a méh hossztengelyéhez viszonyítva határozzuk meg. Ha a magzat hossztengelye egybeesik a méh hossztengelyével, akkor a magzat hosszanti helyzetéről beszélünk.
A hosszanti elhelyezkedés formái:
· Fejvégű fekvés – ha a baba feje a medence felé irányul
Hosszanti helyzetben, fejjel lefelé, a baba az állát rendszerint a mellkasához hajtja. Ez az úgynevezett koponyavégű fekvés, ami a szülés szempontjából a legoptimálisabb, mert a magzat így halad át a legkönnyebben a szülőcsatornán.
Kevésbé gyakori a hátulsó koponyatartás – a vajúdás ebben az esetben hosszabb és nehezebb lehet (a szülőcsatornán a fej legnagyobb kerülete halad át), de itt is lehetséges a hüvelyi szülés.
Ha a fej más részével nyomul (homlok, arc, – tehát lehajtott fejjel), ez nem kívánatos irányban befolyásolja a szülést, és ilyenkor császármetszésre van szükség. Szerencsére ez a testhelyzet nem túl gyakori.
· Medencevégű fekvés – ha a magzat farral lefelé irányul a medence felé
Teljes medencevégű fekvés esetén a szülőcsatornák felé a magzat fara és két lába irányul, a magzat a testéhez húzza a térdét.
Részleges medencevégű fekvésnél csak a magzat fara, egyik vagy mindkét lába, térde, mindkét térde vagy egy térde és a másik lába mutat a szülőcsatorna irányába.
Hosszanti helyzetben, medencevégű helyzetben fekvő babáknál a legelőnyösebb a farral lefelé irányuló helyzet (egyben ez a leggyakoribb is, az arc előtt összehúzott lábakkal és mellkassal) vagy pedig az, amikor a magzat törökülésben ül a méhben.
Mindegyik esetben meg kell fontolni a császármetszés lehetőségét. Ezt a módszert szokás alkalmazni akkor, ha a magzat az átlagosnál nagyobb (több, mint 3500 g először szülő nőnél és több, mint 3800 g a többedszer szülő nő esetében), akárcsak az alacsony testsúlyú magzatok esetében is (800 és 1500g között). Ebben természetesen a vajúdó nő medenceszélessége is szerepet játszik.
Az utóbbi időben ismét divatos lett a magzat külső megfordítása hosszanti irányba a méhen belül, fejjel a szülőutak felé irányulva. Ezt a terhesség 37. hetében lehet elvégezni, egynapos kórházi tartózkodás alatt. Célja a magzat átfordítása a kéz nyomásával a hasfalon át, a beavatkozások mintegy 50 %-át koronázza siker.
A kedvezőtlen magzati pozíciók közé tartozik:
- harántfekvés – amikor a baba hossztengelye az anya hossztengelyére merőleges (császármetszésre van szükség)
- ferde fekvés, amikor a baba hossztengelye éles szöget képez az anyaméh hossztengelyére. A fej vagy popsi kifordul a medencecsatorna irányából.
A szülés formája ebben az esetben attól függ, hogy az összehúzódások folyamán a magzat helyzete hosszanti irányúra változik, előrehajtott fejjel vagy pedig továbbra is fennmarad a kedvezőtlen ferde testhelyzet, amikor a magzat feje hátrafelé hajlik.
Ha a magzat az anyaméhben a kedvezőtlen testhelyzetek valamelyikében fekszik, még mindig van rá esély, hogy közvetlenül szülés előtt megfordul, és hüvelyi úton, császármetszés nélkül jöhet a világra.
